1 Én is, amikor hozzátok mentem atyámfiai, nem úgy mentem, hogy nagy ékesszólással vagy bölcsességgel hirdessem nektek az Isten bizonyságtételét, 2 mert elhatároztam, hogy egyébről ne tudjak köztetek, csak Jézus Krisztusról, mégpedig a megfeszítettről. 3 És én erőtlenség, félelem és nagy rettegés között jelentem meg közöttetek. 4 És az én beszédem és prédikálásom nem emberi bölcsesség megtévesztő szavaiból állt, hanem a Léleknek és erőnek megmutatásában, 5 hogy a ti hitetek ne emberek bölcsességén, hanem Isten erején nyugodjék.
6 A (hitben) nagykorúak között mi is bölcsességet hirdetünk, de nem e világnak, sem e világ letűnt fejedelmeinek bölcsességét, 7 hanem Istennek titkon való bölcsességét szóljuk, azt az elrejtettet, amelyet Isten öröktől fogva elrendelt a mi dicsőségünkre, 8 amelyet e világ fejedelmei közül senki sem ismert fel, mert ha felismerték volna, nem feszítették volna meg a dicsőség Urát. 9 Hanem, amint meg van írva:
11 Mert ki ismeri az ember gondolatait? Csak az embernek lelke, amely benne lakik. Azonképpen az Isten dolgait sem ismeri senki, csak az Isten Lelke. 12 Mi pedig nem e világnak lelkét kaptuk, hanem az Istenből való Lelket, hogy megismerjük mindazt, amit Isten ajándékozott nekünk. 13 Ezeket prédikáljuk is, de nem emberi bölcsességből tanult szavakkal, hanem úgy, ahogy a Lélek tanít, lelkieknek lelkieket adva. 14 A nem lelki ember pedig nem foghatja fel Isten Lelkének dolgait, mert bolondságnak tűnik neki, nem is érti, mert ezeket csak a Lélek szerint lehet elbírálni. 15 A lelki ember azonban mindent elbírál, de őt nem bírálja felül senki.